Dancing Queen box /Balerina doboz

It's a rainy day? Let's do a dance theather! You need Ikea box, paper doily, glitter paper and some button. Kitti loved this project!


Keresztlányomnak készítettem ezt a játékot több mint két éve születésnapjára. Hihetetlen, de még mindig működik, rendszeresen használják, sok-sok álmodozós, szituációs játék színtere lett. Sikerét látva arra gondoltam, megosztom veletek is az ötletet, van még pár hét a nyárból, lehet közösen kreatívkodni :)



Egy IKEA-s dobozt használtam fel alapnak, amelynek a belsejét glitteres papírral vontam be, oldalán ablakokat vágtam, az elejére pedig tüll anyagbók kis függönyöket ragasztottam, majd szalaggal az széléhez kötöztem.
 A balerinákat rózsaszín gyöngyház papírból vágtam ki ( netről kerestem hozzá balerina rajzokat, azokat próbáltam meg lemásolni, és körbevágni), majd papírcsipkéből szoknyát ragasztottam rájuk, és gitteres ragasztóval díszítettem ki őket. A doboz tetejébe három vékony csíkot vágtam, amelyen keresztül egy- egy gombra erősítettem fel a bábukat, így tudják húzogatni, táncoltatni őket a lányok.


A lehetőségek tárháza végtelen, készítettem már keresztfiamnak autós-metrós-repülős változatban, de láttam már halakkal teli akvárium formában is. Nikiék a falra tették fel a gyerekek magasságában, hosszan tartó, megbecsült játék lett belőle, ráadásul gyerekszobai dekorációnak sem utolsó :)




No comments:

Post a Comment