Mondd el a mosolyoddal...

Szeretnélek Titeket egy kis vidám játékra hívni!
Idén rendhagyó lépésre szántam rá magam a Valentin nap közeledtével! Félredobom a múló évek, illetve gyermekeim és ráncaim számának növekedéséből adódó gátlásaimat, és egy nagy, mosolygós fényképet ajándékozok kedvesemnek, amelyen végre rajta vagyok, mert nem én vagyok a fényképezőgép mögött. Végül nem tudtam eldönteni, melyik kép legyen, ezért montázsba rendeztem őket, így még jobb lett... Annyira belelelkesedtem, hogy elhatároztam, megpróbállak rábeszélni Titeket is, hogy készítsetek egy mosolygós fényképet, mert Ő annak örül a legjobban, ha minket boldognak lát, mert úgy érzem a mi korosztályunk a gyerekek születése után lassan megszűnik létezni, pedig a párunknak szüksége van a bennünk lakó Nőre is, mert érdemes megörökíteni a szép pillanatokat, és visszaidézni, hogy mire is gondoltunk, amikor készítettük (hát persze, hogy Rá, arra a kedvesre, aki annyi éve mellettünk van jóban-rosszban, és aki ilyen meleg mosolyt tud varázsolni az arcunkra)!
Biztos a siker!


A képed elkészítéséhez szükséged lesz:
- felszabadult jókedvre
- egy - a röhögéstől megszakadó, és egyfolytában instrukciókat osztogató - 10 éves kiskamaszra, aki nyomkodja az exponáló gombot (helyettesíthető más korosztállyal is)
 - egy állványra (ha nincs, tedd az asztalra a gépet, állítsd be könyvek segítségével, te pedig ülj elé egy támla nélküli székre)
 -egy fényképezőgépre
 - egy világos, egyszínű falra
- egy szép, világos reggelre.

- persze selfi-vel is simán elkészíthető... , akkor a Photo shake -t vagy a Font free-t ajánlom a szöveg felírására, és a fekete-fehér kép beállítására, montázst a Pic Stitch el szeretek készíteni, aminek az alapja szintén ingyenes. 

Bármilyen egyszerű képszerkesztő programmal (pl. Photoscape) meg tudod vágni és áttenni fekete-fehérbe a képeket, illetve montázsba is szerkesztheted, ha te se tudsz kiválasztani egyet! Mutasd meg a képet nekünk is, milyen jó lenne, ha tele lenne a net mosolygós, boldog családanyák képeivel :) Használjátok  #monddelamosolyoddal hashtag-t!


Aztán már csak egy nagy ölelés következik  :)




5 comments:

  1. SZ.É.P. vagy! Az ötlet pedig, zseniális.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Köszönöm a kedves szavakat! Remélem sok mosolygós képet mutattok Ti is! :)

      Delete
  2. Csatlakozom. Magazinba kívánkozó képcsokor! Szép ünnepet Nektek!

    ReplyDelete
  3. Hát ez annyira szuper! Mondjuk ehhez egy ilyen arc is kell, nem csodálom, hogy nem tudtál választani.

    ReplyDelete
  4. A leheto legszuperebb otlet! Csatlakozom en is! :D
    Amy

    ReplyDelete